Pályázati felhívás színházi nevelési előadásokon való ingyenes részvételre
A Kerekasztal Színház Magyarország első színházi nevelési társulata. Módszere egyedülálló a színházzal és drámapedagógiával foglalkozók között. Küldetésünk, hogy gyerekeknek és fiataloknak lehetőséget biztosítsunk a társadalom legidőszerűbb kérdéseinek felfedezésére és megértésére a színház nyelvén keresztül. A Kerekasztal Színház kiemelt együttműködő partnere a Marczibányi Téri Művelődési Központ.
Mi a színházi nevelés?
A színházi nevelési előadás, más néven TIE (Theater In Education) magas művészi színvonalon kidolgozott színházi előadásból és különböző dramatikus munkaformák egységéből áll. A színházi nevelési előadások mindig fontos társadalmi, erkölcsi, emberi problémák köré épülnek. A dramatikus munkaformák során a gyerekek és fiatalok aktív résztvevőivé válnak az előadásnak. Általában a történet szereplőiként is cselekedhetnek, szerepbe léphetnek, és ez által megélt tudást szerezhetnek az előadás által középpontba állított problémakörről. Egy előadáson mindig egy általános- vagy középiskolai osztályközösség vesz részt.
A pályázat célja: a Kerekasztal Színház előadásainak hozzáférhetővé tétele olyan közösségek számára, melyek a diákok anyagi helyzete miatt nem tudnának részt venni ezeken a programokon.
A pályázat keretén belül a 2018/2019-es évad első felében összesen 15 osztály vehet részt térítésmentesen előadásainkon.
A pályázat keretén belül a következő előadásokra lehet jelentkezni:
1. Alsó tagozat:. Fogságban, Milenda, A széttört tál
2. Felső tagozat: A hetedik égig, A széttört tál, Sehol
3. Gimnázium: Zéró tolerancia, Pusztai messiások, A hosszabbik út
Az előadásokról bővebb információ a következő linken található: Pályázható előadások
Pályázati feltételek
Egy osztály a 2018 szeptembertől január 30-ig terjedő időszakban legfeljebb 1 előadásra pályázhat térítésmentesen. Minden osztály arra az előadásra pályázhat, ami az adott életkori kategóriának megfelelő.
A pályázatot a következő linken lévő adatlapon lehet beadni: Pályázati Adatlap
A pályázat beadásának határideje: 2018. szeptember 15. éjfél
Elbírálás: 2018. szeptember 30-ig
Az előadások helyszíne:
Marczibányi Téri Művelődési Központ
1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a
Felhívjuk figyelmüket, hogy az esetleges utazási költséget jelen pályázat keretein belül nem tudjuk megtéríteni.
A társulat várhatóan 2019 januárjában ír ki újabb pályázatot színházi nevelési előadásokon való térítésmentes részvételre.
A pályázat nyerteseit e-mailben értesítjük.