A színház a cselekvés művészete, a valóság cselekvő leképezése a megismerés szolgálatában. A társadalmi aktivitás lehetséges terepe. Közvetlenül vagy metaforikusan kapcsolódik a minket körülvevő világhoz, annak értelmezésére, megismerésére késztet

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulata. Küldetésünk olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon, a drámapedagógia eszköztárát is használva vetnek fel olyan társadalmi és erkölcsi kérdéseket, melyek életkortól függetlenül mindenki számára érdekesek. Előadásaink során a fiatalok nem egyszerűen nézői, hanem alkotó résztvevői a színházi eseménynek. Célunk, hogy gondolkodásra ösztönözzünk, és kérdéseket vessünk fel. Előadásaink alatt minden résztvevő véleménye, ötlete, személyes megjegyzése meghallgatásra talál és hozzáadódik a közös játékhoz. Társulatunk óvodás kortól egészen a felnőtt korig minden korcsoport számára kínál színházi nevelési programot. Előadásainkat a színházi és a színházi nevelési szakma elismert képviselőivel együttműködve, a saját, közel negyed évszázados tapasztalatunkra építve valósítjuk meg. Munkánk a különböző színházi formák és pedagógiai módszerek kölcsönhatására épül. Játszóhelyünk elsősorban a Marczibányi Téri Művelődési Központ, de elvisszük előadásainkat az ország bármely pontjára és határainkon túlra is. Fontos számunkra, hogy a színházi élményből senki ne maradjon ki. Ennek érdekében partnereinkkel mindent megteszünk, hogy közép- és általános iskolai osztályok részére előadásainkat díjtalanul tudjuk biztosítani. Munkánk során sok energiát fektetünk az utánpótlás nevelésére is: ösztöndíjas és hospitálási programunkkal nyújtunk lehetőséget a tanulásra.

A TÁRSULAT TAGJAI

A KEREKASZTALOSOK

Kaposi László

A társulat alapítója

A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ alapítója, a Drámapedagógiai Társaság elnökségi tagja, a drámapedagógiai és a színházi nevelés egyik meghonosítója Magyarországon.

Bagaméry-Nagy Orsolya

Drámapedagógus, színész.

Nyolc éve a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész-drámatanára. Több színészi díj tulajdonosa, számos kőszínházi előadás rendezőasszisztense, múzeumi tárlatvezető. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociálpedagógia szakos hallgatója.

Farkas Atilla

Színész-drámatanár, filozófus.

Közel fél évtizede a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész-drámatanára. Szakmai díjazott, az Országos Diákszínjátszó Egyesület volt elnöke, színjátszó csoportvezető. Pedagógia-, filozófia szakos tanár.

Hajós Zsuzsa

Színész-drámatanár, író, rendező, egyetemi óraadó.

Közel húsz éve foglalkozik színházi neveléssel. A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ programtervezője, előadásaiban színész-drámatanárként, íróként, és rendezőként is közreműködik.

Lipták Ildikó

A Kerekasztal Társulás elnöke, alapító tagja, színész-drámatanár, drámapedagógus, pedagógia szakos bölcsész, tanár, egyetemi oktató.

Több mint húsz éve foglalkozik színházi neveléssel, részt vett a legnevesebb nemzetközi szakemberek mesterképzésein. Közel húsz szakmai publikációja jelent meg.

Nyári Arnold

Színész-drámatanár, drámapedagógus, kommunikáció tanár, színjátszócsoport-vezető.

1994 óta tagja a Kerekasztal Színházi Nevelési Központnak, a Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökségi tagja. Az elmúlt években számos hazai és nemzetközi színházi nevelési továbbképzés résztvevője. Országos és regionális kulturális rendezvények létrehozója.

Sára Eszter

Színháztörténész. A Kerekasztal Színházi Nevelési Központ irodavezetője, operatív munkatársa, drámatanára.

Több hazai kulturális esemény szervezője, munkatársa. A Színházi nevelési programok kézikönyve létrejöttét megelőző kutatás önkéntes kutatója.

Tárnoki Márk

Színész-drámatanár, rendező, az FAQ Színház művészeti vezetője.

Négy éve a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész-drámatanára. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakos hallgatója. Az elmúlt években neves hazai és nemzetközi szakemberekkel dolgozott együtt.

Jobbágy Kata

Színész-drámatanár.

Az egri Eszterházy Károly Főiskola ének-zene szakán végzett karvezetés szakirányon. Színjátszó csoportvezető, bábművész. A Kerekasztal együttműködő partnere közel fél évtizede, 2016 óta társulati tag.

Füsi Anna

Dráma- és színházpedagógus.

A Magyar Drámapedagógiai Társaság elnökségi tagja. Szociológus és óvódapedagógus, audionarrátor. A Kerekasztal operatív munkatársa.

AKIKKEL EGYÜTT DOLGOZUNK

ALKOTÓTÁRSAINK

Pájer Alma

Színész

A széttört tál; Csend

Ceri Townsend

Látvány és díszlet, rendező

Látvány és díszlet: Csontketrec, A széttört tál, Az óriás ölelése
Rendező: Az óriás ölelése

Kárpáti István

Rendező

Rendező - Szélben szállók, Tükörváros, Kéksziget

Markó-Valentyik Anna

Színész

színész - Tükörváros

Balla Richárd

Színész

színész-drámatanár - Mezsgye

Fábián Gábor

Színész

színész - A hosszabbik út

Szántó Dániel

Színész

színész - Mezsgye

Árvai Péter

Színész

színész - Tükörváros

Hay Anna

Színész

színész - A hosszabbik út

Ambrus Bori

Fotográfus

Varjú Nándor

Színész

színész - Mezsgye

Balláné Bálint Bernadett

Színész

színész - Mezsgye

Gigor Attila

Rendező

rendező - A hosszabbik út

Mindák Gergely

Díszlettervező

díszlettervező - Mézeskalácsház

Markó Róbert

Rendező

ösztöndíjas rendező - Félelemkereső

Bethlenfalvy Ádám

Rendező

rendező - Mézeskalácsház

Kárpáti Péter

Író, rendező

író, rendező - Kéksziget

Lovas Dániel

Színész

színész - Szélben szállók, Bosszú

Szalai Ádám

Színész

színész - Bosszú

Szabados Luca

Látványtervező

látványtervező - Kéksziget

Orbán Borbála

Színész

színész - Mezsgye

Chris Cooper

Rendező

rendező - A széttört tál

Bodor Panna

Dramaturg

ösztöndíjas dramaturg - Kéksziget; Félelemkereső

Simon-Horváth Szilvia

Kommunikációs munkatárs

kommunikációs munkatárs

Szilágyi Zsófia

Filmrendező

filmrendező - Mézeskalácsház; Fogságban

Nyakó Júlia

Színész

színész - Szélben szállók

Spilák Lajos

Színész, zeneszerző

színész; zeneszerző - Szélben szállók

Homonnai Katalin

Színész

színész - Szélben szállók

Pallagi Melitta

Színész

színész - Szélben szállók